Káposztaleves (1981), Pernod

Lucerna!

Előtörténet gyanánt elég annyi képzettség, hogy a Káposztaleves Louis de Funès egyik utolsó filmje, és az egyik kedvenc vígjátékom. Mondhatnám kulturálcsági mérföldkő, egy nagy bides csomó a filmtörténet makraméján. Kénytelen voltam vagy 10x megtekinteni.

Nagy hatással voltak ránk azok a jelenetek, ahol ojan jóízűen itta Kló meg a Puklis a pernót hogy az embernek egyből nyáladzani kezdett a pofája mintha valamiféle mennyei ital lene, anélkülis hogy akár leghalványabban tuttuk volna hogy azmiaz amit annyira jóízűen isznak. Az bizonyos, hogy a pernóivás úgy gyött elő nekünk, mint valami rettentő magasztos dolog, és miképpen ők kifejezték a barátságukat a pernó által, az bizonyos, hogy mi is vagyunk olyan jó barátok hogy igyunk valaha még ebbe a rohatt életbe pernót.

Snitt.

Eccer próba után elmentünk az arénába bilijárdozni, meg sörrenteni vagy két centimétert. Most engedelmetekkel felemlegetem egy régi sérelmemet, hogy ha rumot mondok a csaposnak akkor mingyár bakardit akar adni, mer semmi más se nem nincsen sehol pincétől a padlásig, bár kivétel gyanánt egy hejen találtam már strórumot, egy másik hejen meg péterpál kalóz ízű szeszesitalt.

Ez alapján következtetek arra, hogy már nem az első sörnél tartottunk, amikor kitaláltam, hogy megpecsételendő a barácságot meg a testvéri érzést igyunk pernót. Fogalmam sincs, hogy miből gondoltam, hogy van olyan hely pesten ahol árulnak ilyesmit. Majd írok egy köszönőlevelet hejnekennek az ötletér.

A vágyamat közöltem a pultnál, ahol a jelenlevő bácsi úgy nézett rám, hogy érztem nemigen van tisztába vele hogy ijen ital egyáltalán létezik. Tisztelem becsülöm a vállalkozó kedve miatt, mer bal mutatóujját a szájába vette, jobb mutatóujjával sorbavette az üvegeket és egyesével megnézte őket, amíg nem talált egy olyat, amire rá volt írva hogy "Pernod". Mekkérdezte hogy ez kell-e, amire legfeljebb annyit tuttam volna őszintén válaszolni, hogy "honnana faszból tudjam" de mivel hazudós vagyok, azt mondtam neki, hogy igen. Ennek hatására letörölte róla a két centiméteres porréteget, oszt kitőtte amit ki kellett. Tiszta vadonás új üveg volt, előttünk még nem ivott senki, amin így utólag egyáltalán nem tudok csodálkozni.

Elhalattam a szajréval az asztalunk mellé, szippantottunk egy kellemest és éreztük hogy baj lesz, mer olyan ánizs szaga volt, hogy ahhoz képest az úzó ipari tanuló pedig azt is rettenetest utálom. Eccerűen nem fért a fejembe, hogy amit Kló meg a Puklis olyan jóízűen ivott, az hogy lehet ánizsos. Azér összeszettük a testi erőnket, köröm alól is felszippantottunk minden energiát oszt valahogy mégis felhajtottuk, de a magam résziről olyan vót mintha seprőnyelet dugtak vóna le a torkomon, máig nem értem mitől nem rókáztam a posztóra. Ez a nap végetért, élve távoztunk.

Eccercsak telt múlt az idő, osztán eccer próba után ismét elmentünk az arénába bilijárdozni, meg sörrenteni vagy két centimétert. Megincsak arra következtetek, hogy már nem az első sörnél tartottunk, amikor kitaláltam hogy megpecsételendő a barácságot meg a testvéri érzést igyunk megint pernót, valamint aki férfi az nem rókázik.

Megint előszette a bácsi az üveget, amiből egy milililterrel se hiányzott több csak annyi amennyit mi megittunk, oszt nekiláttunk a feladatnak, amelynek nagyságával ezúttal már tisztában voltunk. Ekkor annyira bennünk volt a virtus, hogy egymás után kettőt ittunk, ami olyan férfimunka volt, hogy ahhoz képest 10 köbméter trágya betalicskázása délutáni matiné gyerekeknek.

Sehogyse hagyott nyugodni, hogy olyan jóízűen lehet inni valamit ami ennyire szar (kb. úgy éreztem magam mint Arno Penzias and Robert Woodrow Wilson amikor nem tudtak szabadulni a rádióvételi zajoktól hanem ehelyett felfedezték a mikrohullámú hátérsugárzást), úgyhogy igen fontos alapkutatásokat végeztem a vveben, hogy mi a tököt csinál egy egésséges ember a pernóval. Egybehangzólag azt találtam: hígícsa. Úgyhogy még előttünk a feladat, hogy kérjünk egy fél pernót háromdecis pohárban, csapvízzel feltöltve. Ez a terv a tavaszra.

A megkezdett pernónk még tuti megvan...